Mágnesszalag - vers

Ősz van.
Szeretkeznek a falevelek,
kérdésre kérdéssel felelek,
keringőznek a kacsák a tavon,
s még mindig szavaidat hallgatom
fejemben, mint egy ezerszer visszatekert magnókazetta
sercenéseiben a mágnesszalag elnyújtott sírását.

Révülök,
álmatag álmok, csöndes csaták,
vágytalan vonzások, bolond balladák
békétlensége s nyugalma között,
az egyre falsabb hangok mögött.
Vajon a kazettát hányszor tekerhetem még vissza
mielőtt a magnó a szalagot kiszakítja?

Perdülök,
a színek közt múló illatod érzem
a hajnali erdőn, révülő lényem
táncot jár, s aláhull, mint a lejtőn
a bak, ha szűgyön találja a golyó,
mikor a szerelemtől vak.

Őrület,
de lehetne rosszabb is ennél, például,
ha nem lennél, s nekem nem maradna más,
csak a hallgatás' ama magnónak,
mi a szalagot nyúzza vihogva,
fárad már az is, de a hamis nótát húzza csak azért is.

Feldob, elringat, nem tagadom,
Részeg is lehetnék, de nem akarom
Rád fogni serdülő alkoholizmusom.
Szavaid ginnel hígítva, vénásan oltom magamba,
hogy az utolsó táncnál, mi lesz az utolsó mondatom…
ez legyen, várj, ezt még felírom, fogd a kezem,
míg a szalagot a magnóból kihúzom.