Lora és Wolf

Lora álmosan bámulta a férfit. Hálózsákjába bújva élvezte a friss hegyi levegőt, a fák között osonó patak csobogását, a táj deres mozdulatlanságát, és Wolf erős alakjának minden egyes mozzanatát, amint a férfi az autó ablaküvegében borotválkozott.

Wolf a lányra sandított kíváncsian, mire ő szégyenlősen elkapta a pillantását, de azért újra rászegezte tekintetét a férfira.

• Mi olyan érdekes rajtam, kislány? – érdeklődött szelíden, folytatva a borotválkozást, a pengét egy tálka vízben lemosva.

• Csak tetszel – mosolygott a lány.

• Szóval csak tetszem. Értem – Wolf elvigyorodott, majd ismét grimaszolt, hogy megfeszített arcbőréről a maradék borostát is leszedje.

• Jól állt neked a szakáll. Meg tudnám szokni – sóhajtotta nyújtózkodva, miközben a hátára fordult még inkább belecsavarodva a hálózsákjába.

Wolf ismét a lányra nézett; a szerény hálószobát alkotó párnák és takarók közül pislogott rá az utastérből. Haja az arcába omlott, így szürkéskék egérszeméből alig látszott valami. Elmosolyodott rajta, aztán újra az ablaküvegben őt bámuló képmása szemébe meredt. Mögötte a vakító ég és sötét dombok, erdők körvonala, amitől alig ütött el a saját tükörképe.

• Egyre inkább olyan leszek, mint az apám volt – szólt csöndesen, majd végigsimított immár sima arcán. – Nem akarom a tükörbe nézve őt látni.

Lora felült, Wolf kezéért nyúlt, és maga mellé húzta.

• Nem leszel olyan, mint ő. – Kisimított egy tincset a férfi szeméből, maga felé fordította őt. – Szeretlek, és nem hagyom, hogy újra rideggé tegyen téged a világ.

Wolf megcsókolta a lányt, majd a hajába fúrta az arcát. Lora nekidőlt, lassan cirógatta a férfi karját.

• Szerinted van értelme ennek az egésznek? Nem lenne egyszerűbb, és mások miatt észszerűbb hagyni, hogy bekövetkezzen az elkerülhetetlen? Hiszen épp elég, hogy téged is belerángattalak.

Wolf felsóhajtott. Ujjait összefonta a lányéval, tekintetével belemerült a szemközt magasodó hegyek láncolatába. Pár pillanatig szótlanul ültek, végül megtörte a csendet.

• Talán egyszerűbb lenne. Talán másoknak könnyebb, ha csak mi ketten ülnénk nyakig ebben a slamasztikában, de egyedül képtelen vagyok megvédeni téged, és nevezz önzőnek, de ha mások épségén múlik is, akkor sem hagyom, hogy az övé légy!

Lora finoman megszorította a férfi kezét, és mélyen felsóhajtott. – Nem gondolkozhatunk így, kedvesem. Épp elég bajt okoztunk már másoknak amiatt, akik… amik vagyunk, de tudd, bárhogyan is lesz, a végsőkig küzdeni fogok érted és azért, hogy újra együtt lehessünk.

Ebben nem kételkedem, kicsi lány, és biztos lehetsz benne, hogy én se fogom egy könnyen feladni… ha már belerángattál ebbe. – Homlokát a lányéhoz nyomta, majd csókot lehelt rá.