Egy várossal felnőni

Megjelent: 2020. Veresi Krónika hírlap - I. helyezett a városi pályázaton

Egy várossal felnőni olyan lehet, mint nyáron kifeküdni a mező közepére és hagyni, hogy a nap sugarai alatt olykor-olykor elbóbiskolj. Érkeztedkor a mező csupán néptelen puszta, majd egy bólintás, s már tucatnyian többen vagytok. S néhány újabb hosszú pislogást követően a mező már nem is annyira kihalt: lábadnál hangyák masíroznak, fejednél lepkék szívogatják a nektárt, a határban őzek melegtől remegő sziluettje. Minden napról napra változik körülötted. A mátyás már nem recseg a fák között jöttedre, az ürgék nem füttyentik el magukat, száz meg száz élet bontakozik ki előtted, s mind épp oly kíváncsi, mint te magad.

Miként új fészkeket fedezel fel az ágak között, épp úgy csodálkozol rá a népesedő utcákra. Tavaly még alig pár ház állt itt, mostanra minden telken büszkélkedik egy frissen meszelt otthon. S előbb-utóbb minden fészekből kidugja fejecskéjét néhány hatalmasra tátott sárga csőr, tudásra s rovarra éhesen, így utadon járva már csak az tűnik fel, hogy az alapokból lassacskán egy iskola nő ki. Ősszel jössz rá igazán, hány fészekalj is nevelkedett körülötted csöndesen.

A parkok, társasházak, fásligetek, s boltok az idő haladtával hasonlóképp sűrűsödnek, mint arcodon a ráncok. Ez itt a szemem alatt az első vendéglővel született, az ott a homlokom közepén a központ első térkövének lerakásával, s van egy sebhely emitt oldalt a fejemen, mi emlékeztet ámultságomra a harang tornyába helyezésekor. Talán a másik illető is hasonló okból emlékezik e meghitt pillanatra.

Egy városban élni több mint húsz éve olyan, mint gyermeknek maradni barátok között. Ha összeültök majd hetven évesen egy kupicára, akkor is az ifjúkori emlékeket fogjátok idézni egymásban. Minden vonásotokban ott lesz egy közös történet, s e vonások mögött ugyanazt a fiatalt látjátok majd, ki időközben magára öltötte egy idős ember maszkját. Mert a titkok nem tűnnek el, a kalandok nem múlnak el, ha be is temetik a gödröt, te akkor is tudni fogod, hol estél bele annak idején egy hatalmas vihar közepén hazafelé szaladva.

Hogy valójában milyen is egy várossal felnőni? Mint várat építeni a mosatlanból: tudod, hogy le fog dőlni, de azért csak építed egy szertelen gyermek kíváncsiságával, hátha ezúttal mégis állva marad. Ilyen bejárni ugyanazon város szegleteit újra meg újra. Pontosan tudod, hogy mi vár ott rád, mégis izgatottan fedezed fel minden aktuális változását.

Gyermekként az iskolában találkoztál a pajtásaiddal, most ha beszélni vágysz egy-egy régi ismerőssel a könyvesboltba, állatkereskedésbe, pékségbe térsz be. Olykor hamuba sült pogácsával készülsz, hisz pontosan tudod, hogy egy óránál alább nem adjátok. Szerencsére gyalog is közel laksz, mit számít, ha lekésed az első, második vagy akár még a harmadik buszt is.

Akkor tudod, hogy felnőttél egy várossal, ha néha napján még felrémlenek egykori öreg épületei, határtalan pusztái és erdői, ha bárhová betérvén előbb dereng fel onnan az emberek arca, minthogy meglátnád őket, ha az utat előbb járod be fejben, minthogy elindulnál, s ha munkába menet igyekszel előbb indulni másoknál, mielőtt még az első türelmetlen dudaszók felhangoznának.

Egy várossal felnőni olyan, mint nyáron kifeküdni a mező közepére, és felismerni minden életet neszezésük alapján.