Ámítás

Galambok ültek a háztetőn. Sokan, s kövéren, ahogy a nap lassan felmelegítette a cserepeket alattuk. Felborzolt tollaik és behúzott nyakuk csak még pufókabbá tette őket. Az épület aljából friss kenyér illata szállt fel. A galambok kíváncsian vacogtak még, miközben egyre csak a tető széle felé tolongtak. Néhányan le is pottyantak a nagy érdeklődésben. Meglepett szárnycsapkodások közepett telepedtek vissza a tetőre.

A pék ma reggel is a szemközti füves részre hajított egy jókora veknit. Pillanatok alatt ellepték a galambok a még meleg finomságot. Tülekedve, egymáson átgázolva versengtek a jobbnál-jobb falatokért. Rövidesen a ricsajos verebek is megérkeztek, és körbeülték az apróbb darabokat, vagy beosonva a galambok között, elcsentek egy-egy falatot.

Egy merev szempár figyelte a lakomát nem messze a bokrok alatt. Mancsát meg-megnyalva várt a sorára. Mikor már elunta a várakozást lassú, kimért léptekkel, csöndesen osont a tömeg felé. Egy fehér-barnafoltos épp egy jókora falaton veszekedett három verébbel.

Szinte észre sem vette mi történt. Csak az egyik pillanatban még a kenyeret csipkedte, a másikban már a verebeket sem érdekelte, mennyi morzsa maradt a földön.

A macska ugyanolyan csöndesen vonult vissza a bokrok alá, mint ahogy érkezett, nyom sem maradt utána.

A galambok egyesével röppentek vissza a háztetőre melegedni, ahogy lassan elfogyott a kenyér. Jóllakottan, s kövérebben.

Észre sem vették, hogy minden reggel kevesebben szállnak vissza a nap alá. A kenyér minden reggel ugyanolyan friss volt.