Amikor a felismerés hajnali fordultában átesett a horizonton - vers

Nem vagyok még egészen túl a gyermekkoron,
noha, azt hiszem, felnőttnek számít már a korom.
S közben a kor, csak egy szám, bár nem számít,
a 30-as busszal érkező csípődés nem ámít.

Gyermeknek túl sok vagyok,
meg nem is beszélünk már annyit…
a képzeletbeli barátokkal ­­­– ők is már nagyok.
felnőttnek meg nem vagyok elég,
a képzelet palotája még nem ég,
s túl sokat várok az élettől is,
például azt a kisvasutat – fölötte részleges hegyomlás,
amit húsz éve ígért nekem a Mikulás.
Ledobom a zoknimat, a lyuk fázni kezd
a lábujjam melege nélkül,
de én csak arra gondolok, ha mindent befoltoznánk,
nem maradna nyitottság végül.
Minden rés önigazolásunk' nyugtatja,
a szomszédnak ma is rosszabb a napja,
mint nekünk volt pár éve,
amikor az egész nem jöhetett szóba, csak a fele.
Mitől félsz? – kérdem, és önmagam hallom
minden "jólvanazúgy"-ban és "majdleszvalahogy"-ban
a te hangodon, miközben ajkaid síró üvöltést formálnak.
Nekinyomom az orromat az üvegnek,
azt képzelem, hogy felszippantom az esőcseppeket.
Vidámparki belépőt nyer a következő áldozat,
vissza nem térő alkalom kiszabadítani bennrekedt,
gyermekkori sikolyokat
egy ÉRETT felirattal bélyegzett gyümölcs húsából.
Kabátomhoz dörgölöm, vicces folt marad utána,
azóta magamat látom benne, amint
vicces foltot dörgölök valamivel a kabátomba.
Nem emlékszem, mi volt az, de biztos jólesett.
A sóhajra emlékszem:
felszabadító és hosszú volt,
mint a gyermekkorom, azt hiszem.
Kirázom a kabátot.
Zsebeiből kihull egy-egy magyaros kötőszó,
már nem tudom, mikor kerültek oda,
szégyenemet csak a gyermekkori sikoly tudja,
mögötte a legelők illata és a tücsök muzsika,
aztán pillanatnyi csend, majd
autózúgás és lárma.
Azóta hagymákat ültetek, amikből, haj,
talán kinő majd az őszi szél,
s ápolva takarja az arcél csorbult széleit.
A molyok történelmet rágnak a szövetekbe:
szalagavató, az első munkahely,
ez pedig itt a királynő halála egy éve.
Körülvesz és eltemet, ez életem térképe.
Van még rajta hely…
Vajon engem, mikor rágnak bele?
Hisz a vége mindig az…
hogy vége.